
Statisztikai táblázatok sokaságát vonultathatnánk fel, melyek azt bizonyítanák, hogy a magyar gyerekek hány százaléka megy reggeli nélkül iskolába, hány százalékuk nem vesz részt a közétkeztetésben, hány százalékuk fogyaszt szénsavas üdítÅ‘ket, csipszet, hamburgert tízóraira.
E barátságtalan, de kétségtelenül komoly igazságtartalommal bíró számadatok miatt most elindult egy folyamat.
Az Egészségügyi Minisztérium és az Oktatásügyi Minisztérium felkérésére 2005-ben az OÉTI-nél szakmai anyagokat, ajánlásokat dolgoztak ki a büfék választékának korszerűsítésére. Ezen anyagok elkészítése során széles körű egyeztetés történt a táplálkozástudomány, az élelmiszeripar és az oktatás szakembereivel, illetve az egyes területek szakmai kollégiumaival. Napjainkban tárgyalások folynak arról, hogy ezek az ajánlások nem csak az iskolai büfék, hanem az iskolákban elhelyezett automaták esetében is alkalmazhatók.

Az iskolákban elhelyezett darabáru automaták kínálatának összeállításánál elsÅ‘dleges szempont az, hogy segítse a gyermekek egészséges fejlÅ‘dését szolgáló táplálkozás szemléletének és gyakorlatának megvalósulását az iskolákban. Az automaták esetében mindez a gyakorlatban játékos formában valósulhat meg, mert fÅ‘leg a kisebb gyermekek szinte játéknak tekintik, ahogy pénzt dobva egy gépbe, ételt vagy italt kapnak cserébe.
Az automatákban is az egészséges táplálkozás szerint naponta rendszeresen fogyasztandó termékek bÅ‘séges választékát kell kínálni. Eszerint javasolt a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése, a tej és tejes italok, a sovány felvágottak elÅ‘térbe helyezése, valamint a zsír, só és cukor fogyasztásának csökkentése, azok a szempontok, melyeknek érvényesülniük kell az iskolákban elhelyezett automaták kínálatában.
Vannak cégek, akik az OÉTI-vel karöltve komolyan gondolják az iskolai automaták kínálatának átalakítását, hogy ne csak álom, hanem valóság legyen az „egészséges automata", továbbá vannak cégek, akik partnerek a táplálkozástudomány szakmai ajánlásnak megvalósításában - a gyermekek egészséges táplálkozásra nevelésében.


Egyre rohanó világunkban némi feltöltÅ‘désért, egy kávé, egy üdítÅ‘, egy csoki vagy egy szendvics kedvéért mindig érdemes megállni egy automata mellett!
Miért pont az automata?
A válasz egyszerű! Mert kényelmes, gyors, mindig egyenletes minÅ‘ségű, friss terméket biztosít számunkra. Mindig elérhetÅ‘, folyamatos szolgáltatást biztosít a nap minden órájában.
A GRANCAFÉ 1990-ben történt cégalapítása óta foglalkozik automatákkal. Az országban elsÅ‘ként működtet olyan automatákat, melyek a különféle italokból diétás termékeket is biztosítanak a vásárlóknak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) folyamatosan arra figyelmeztet, hogy az elhízás a világon egyre növekvÅ‘ méreteket ölt. A felnÅ‘tt lakosság kétharmada túlsúlyos, egyharmada pedig elhízott.
Ez a korábbihoz képest hatalmas növekedést jelent, hiszen egy évtizeddel ezelÅ‘tt csupán a lakosság fele küzdött túlsúllyal és mintegy egyötöde elhízással.
Egy elhízott 20 éves férfi nem kevesebb, mint 13 évvel rövidebb életre számíthat, mint egészséges társai, derül ki a Journal of the American Medical Association tanulmányából. Egy 20 éves túlsúlyos nÅ‘ esetében az életkor-rövidülés 8 év.
A várható élettartam drasztikus csökkenése csupán egyike a többletsúly okozta egészségügyi problémáknak, a túlsúly és az elhízás idÅ‘vel cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz, szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet.
A WHO jelentése szerint a túlsúly és az elhízás a második legjelentÅ‘sebb megelÅ‘zhetÅ‘ rizikófaktor a dohányzás után.
Manapság, mikor a megelÅ‘zésre fektetjük a hangsúlyt, mindenki a prevencióról beszél, van Esztergomban egy automatákat üzemeltetÅ‘ cég, aki nemcsak beszél a prevencióról, hanem már megtette az elsÅ‘ döntÅ‘ lépéseket a tettek mezején.
Választékot kínálunk a fogyasztóknak a kávék és üdítÅ‘k „világában", hogy ne csak cukorral, de cukor nélkül ( édesítÅ‘szerrel ) ugyanolyan élvezeti értékkel fogyaszthassák termékeinket.
Csak néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Gondolatok az édesítÅ‘szerek körül